Mindenki azt csinálja szívesen, amihez a legjobban ért.

Nekünk is szenvedélyünk a munkánk, ezért tudásunk legjavát nyújtjuk pénzügyi, HR és IT területen. E szakterületek egy vállalkozás életében a szükséges, de nem kívánatos feladatokat jelentik. A Talentis Consulting Zrt. azzal a céllal jött létre, hogy a minket megbízó cégeknek már csak arra kelljen koncentrálni, amiben ők a legjobbak. Minden más a mi dolgunk.

Szolgáltatások

A közel hatvan főből álló szakértői csapatunk gazdasági, humánpolitikai, jogi, kereskedelmi és marketingmenedzsment szolgáltatásokkal, valamint informatikai és műszaki támogatás területeken tanácsadással, ügyintézéssel segíti az induló, és a már működő vállalkozások munkáját.

Humánpolitikai és jogi szolgáltatás

Az optimális HR stratégia megalkotásával és megvalósításával, az egyik legköltségesebb erőforrás helyes működtetésével fokozható a produktivitás. Az együttműködő cégek számára emberi erőforrás-gazdálkodást, jogi tanácsadást végzünk, emellett közbeszerzésről, közbeszerzési pályázatfigyelésről, pályázatírásról is gondoskodunk.

Gazdasági és Kontrolling szolgáltatások

Közgazdasági, számviteli, ügyviteli és anyaggazdálkodási szolgáltatásokkal, valamint hosszú és rövidtávú tervezési, szervezési, kontrolling és adótanácsadási tevékenységgel biztosítjuk a cégek gazdasági hátterének stabilitását.

Pénzügyi szolgáltatások

Auditálás, kintlévőségkezelés, banki ügyekkel kapcsolatos szaktanácsadás területeken, illetve költségvetési, adóügyi, ellenőrzési, nyilvántartási és végrehajtási feladatok ellátásával segítjük a cégek általános pénzügyeinek rendezését.

Általános műszaki és informatikai szolgáltatások

Műszaki projektirányítást, számítástechnikai támogatást nyújtunk üzletfeleinknek, valamint vagyonvédelemmel, vagyon- és flottakezeléssel állunk rendelkezésükre.

Kereskedelmi szolgáltatások

Partnereink számára minőségirányítási folyamatszabályozást és koordinációs együttműködést biztosítunk, valamint kereskedelmi együttműködést az ágazatokkal.

Marketing és PR szolgáltatás

A klasszikus marketingszolgáltatások - arculattervezés, webdesign, nyomdai tervezés és rendezvényszervezés - mellett büszkén kijelenthetjük, hogy számunkra nincs lehetetlen, ha kreativitásról, szűk határidőkről vagy bonyolult elképzelésekről van szó.

Kapcsolat

Talentis Consulting Zrt.

székhely: 8086 Felcsút, Fő utca 65.
cégjegyzékszám: 07-10-001500
adószám: 26211066-4-07
csoportos adószám: 177831235-07
elérhetőség: info@talentisconsultingzrt.com